Chapter 6 - Promise me!

Sziasztok! Már itt is vagyok az új résszel, ami nem lett annyira izgalmas, és szerintem jó se, de ez az átvezetés kell, hogy a következő rész sokkoló legyen 3:) Fanni része jó ötleteket adott ;) Sőt Fanni még meg is akartam osztani veled a gonoszkodásra inspiráló zenémet, amit benne lesz majd a későbbiekben, de nem érdemled meg, hogy megtudd, mi ösztönöz legjobban a gonoszkodásra ;)

Jó olvasást! :) Komizni ér ;)

~Ígérd meg nekem!~

 Jace Mclean

Lassan kezdem újra érzékelni a körülöttem lévő világot, azonban szememet továbbra sem tudom kinyitni, ahogy végtagjaimat sem vagyok képes mozgásra bírni, pedig minden erőmmel azon vagyok. Azonban feleslegesen küszködök még a legapróbb mozdulatért is, hiszen testem továbbra is mozdulatlan marad. Annyit tudok csupán, hogy a hátamon fekszem, és fejem iszonyatosan hasogat, mintha egy baseballütővel jól kupán vágtak volna, aminek a fájdalmához a másnaposság is társul. Kibaszott szar érzés! Mit meg nem adnék egy fájdalomcsillapítóért! Bár jó lenne, ha be tudnám venni. De az se lenne rossz, ha vénásan adagolnák belém. Most jól jönne Brandon csodaszere. Egyáltalán ez a neve? Bryon? Nem! Ha lenne egerem ezt a nevet adná neki Léna. Bár én csak patkányoznám. Mi is az a név? B-Br-Br-Bryan! Igen, ez az! Ha most itt lenne mellettem, biztos egy zacskóval ajándékozna meg, hogy elmúljon a fájdalom.

Sziréna. Üti meg fülemet a mentő hangja. Baleset történt?

Valószínűleg, te idióta!

Kivel?

Mintha nem tudnád…

– Jace, tarts ki! Mindjárt itt van a segítség – zokogja egy ismeretlen női hang. Vajon ki lehet ő? S miért hullajtja miattam a könnyeit? Együtt utaztunk? Ő is megsérült vagy csak én? – Sajnálom, annyira sajnálom! Nem kellett volna… – csuklik el a hangja.

Ki kell nyitnom a szemem! Látnom kell őt!

Újra megpróbálom a lehetetlent, hiszen tovább erőlködöm, s valamilyen isteni csodának köszönhetően, szemeim kipattannak, így sikerül egy pillantást vetnem rá. Ruhája teljesen átázott, teste reszket, haja vizesen tapad arcába – fel se tűnt, hogy esik –, és kék szemeit könnyek mossák. Annyira ismerős nekem, főleg így meggyötörten. Talán korábban fájdalmat okoztam neki? Lehet. Mégis miért tehettem vele? Mi közünk volt egymáshoz?

– Úristen, Jace! – kapja szája elé egyik kezét, míg másikkal végigsimít arcomon. Ismerős az érintése, mintha egyszer már felpofozott volna, vagy mintha már több gyengéd pillanatunk is lett volna együtt. Különös. Ismerem, de mégse. Ha legalább a nevét tudnám… Akkor talán vissza tudnék emlékezni arra, hogy ki is ő.

– Ki vagy? – szuszogom, de érzem, hogy nem bírom tovább. Fejem jobban hasogat, s mintha valami meleg folyadék gördülne végig arcomon. Vér, csakis az lehet. Erőtlenül próbálom meg letörölni magamról, azonban kezemet nem tudom addig felemelni, mintha valaki leszíjazta volna. Nem adhatom fel! Egy újabb kísérletet teszek rá, azonban megint sikertelenül, hiszen karom tehetetlenül hullik vissza mellém. Francba!

Pár másodperc elteltével a helyzet kezd rosszabbodni, mert érzem, hogy a hatalmas vérveszteség miatt, már nem sokáig fogok eszméletemnél maradni. Szemhéjaim egyre nehezebbek, s már gondot jelent, hogy nyitva tudjam tartani a szemeimet, de erőlködöm. Lustán pislogok párat, s mindegyik után, késztetést érzek arra, hogy lehunyjam, és ne nyissam ki többé.

~ Az a lány a gyilkosod, Jace. Meg kell bosszulnod, hogy meg akart ölni az egyik barátoddal együtt. – érkezik a válasz valahonnan, s a következő pillanatban mindent beterít a ragyogó fény, és egy vörös hajzuhatagú lány lép ki belőle fehér ruhában – Szia, Jace! Jó újra látni. Hiányoztam? – mosolyodik el.

– Sarah – lehelem, és ezzel egy időben minden beugrik. Már tudom, hogy ki sír mellettem, ahogy azt is, hogy autóbalesetem volt, és éppen a gyilkosommal beszéltem telefonon. – Hogy kerülsz ide?

~ Érted jöttem – mondja. – Bár reméltem, hogy legalább negyven évet várnom kell. Most csukd be a szemed, s mire kinyitod, minden a legnagyobb rendben lesz. Bízz bennem!

Feladom a küzdelmet, és hagyom, hogy szemem lecsukódjon, mert elhiszem neki, hogy ezután minden rendben lesz.

Egy sötét szobában találom magam, ahova semmilyen fény nem szűrődik be, s egyetlen zajt a hangom visszhangja szolgálja. Hiába megyek előre a koromsötétben, még az orromig sem látok el, így jobbnak érzem, hogy leüljek a helység padlójára, és végiggondoljam, hogy pontosan mi történt velem, s hogy hol vagyok most. Törökülésben helyezkedem el, könyököm combomon pihen miközben a fejem megtámasztom kezemen.

A gondolataim csak úgy cikáznak az elmúlt estéről. A buli, amire hivatalos voltam, a rengeteg dögös csaj őrjítően szexi, feszülős ruhában, amint a táncparketten kérették magukat, és a sok pia, amit mindenki rendesen vedelt. Csak egy tipikus házibuli volt, amit minden szombaton megtartunk, s néha egy éjszakás kalandokkal ér véget. Senki se panaszkodik emiatt, csak élvezi, hiszen a suli elitjével bulizhat, ami nagy megtiszteltetésnek számít, de én mégis magasról szarok az egészre. Egyszerűen csak belecsöppentem, mert a focicsapat kapitánya vagyok, és alanyi jogon jár nekem a kivételezés. A sok stréber házit ír nekünk, hátha ettől híres lesznek, de kicsit elszámították magukat. Max. annyit engedtünk nekik, hogy egyszer-kétszer velünk ebédelhessenek. Ám engem még ez is hidegen hagy. Bőven elég a tízperces szünet, hogy lemásoljam valakiről a házit, míg délutánt az edzéssel tölthettem, hiszen mindent meg kell tennem a sportösztöndíjért. Mondhatni hagyomány a családomban, hogy sportoljunk, s azzal sikereket érjünk el, de engem sosem vonzott az a világ.

Apám valószínűleg kitérne a hitéből, ha megtudná, hogy sosem akart a bátyám nyomdokába lépni. Sőt nagy eséllyel ki is tagadna. Szarok rá! Majd megélnék valahogy, és a tandíjat is kínkeservesen, de fizetném, hogy orvos lehessek. Ezért a kémiának és a biológiának szenteltem a maradék időm, sőt sokszor csajozás közben gyakoroltam, hogy milyen kémia van közöttünk, és persze a biológia is előkerült. Bár a legtöbb csaj, akikkel dolgom volt, mind elkényeztetett buta, libák, akik apuci pénzéből élnek, s csak a külsejükre adnak, sőt még melltartójuk mérete is nagyobb, mint az IQ-juk, de az ágytornában kitűnően jeleskednek. Viszont erre csak a pomponlányok vevőek. Sokszor hajlékonyságukkal kápráztatnak el minket, főleg egy bizonyos személy. Cassandra. Még a gondoltba is belebizseregek, amint eszembe jutott a legutóbbi légyottunk. Szinte még mindig katarzisban éreztem magam. Meg kell hagyni, hogy az ágyban nagyon tüzes tud lenni.

Ahogy lehunytam a szemem, megint magam előtt látom, hosszú szőke hajzuhatagát, halványkék szemét, és telt kebleit, amit előszeretettel hangsúlyoz. Egy igazi cicababa, aki fél, hogy letörik a műkörme, de ugyanakkor büszkén vállalja a vezető szerepet a suli életében. Mindenbe beleszól, s ha valami nem tetszett neki, intézkedik, hogy olyan legyen, amilyet akar. Sosem törődött másokkal, csakis magával, és a hírnevét mindennél jobban félteti, mégis minden pasi a nyálát csorgatja utána. De csak én kaphattam meg. Ő csakis az enyém volt, és senki másé. Egészen a buliig, mert képes volt lefeküdni Bryannel. Ribanc! De Bry se jobb, de legalább bemoshattam neki. De még mekkorát!

Önelégült vigyor jelenik meg arcomon, s ha tehetném, újra megnézném Bryan arcát.

~Nem kellett volna így megbántanod őt, ha egyszer bejön neked. – csendül fel az angyali hang, és a következő pillanatban újra megjelenik Sarah fényt hozva magával. Arcán, mint mindig most is hatalmas mosoly virít, smaragdzöld íriszei, ezúttal szebben csillognak, és rakoncátlan vörös tincse a szemébe lóg.

– Ez nem igaz! – háborodom fel. – Épp ellenkezőleg. Ki nem állhatom! Sőt…

~ Ismerlek, Jace, és tudom milyen az, ha tetszik neked egy csaj. – fojtja belém a szót. – És szerintem tökélete pár lennétek együtt.

– Egy frászt! Láttad már, hogy milyen? Nem is értem, hogy bírja ki bárki is vele öt percnél tovább – rázom meg a fejem.

~ Akkor nem panaszkodtál, mikor kék szemével téged nézed, pedig majd’ meg tudott volna fojtani az este folyamán. Sőt a csókját is élvezted azon a bulin. Kár letagadnod.

– Mit akarsz ezzel mondani?

~ Akár tetszik neked, akár nem, de ő az a lány, aki visszahozhatja azt a Jace-t, akit ismertem, és szerettem, mert ez már nem te vagy – ejti ki fájdalmasan a szavakat, és szemében megjelenik a fájdalom, a bánat, a keserűség és a szeretet kínzó elegye, pont azok a dolgok, amiket azelőtt láttam, mielőtt a veszekedésünk után elviharzott, ami végül balesetbe torkollott. Az én hibám volt, de mégsem egyedül voltam benne. – Mennünk kell, mert a tanács már vár rád.

– A tanács? – nézek rá meglepetten.

~ Meghaltál, Jace! S most az Angyalok Tanácsa fogja eldönteni, hogy mi legyen a sorsod – feleli. Nem mondok rá semmit, csak csendben követem Sarah-t, miközben ő folyamatosan magyaráz a szellemlétről. Kiskapukat oszt meg velem, amit szerinte jól fogok tudni használni, ha a tanács úgy dönt, hogy visszaküld az élők közé, hogy beteljesítsem a feladatomat, ami akármi lehet. De nekem csak egy célom van, bosszút állni rajtuk, amiért a halálom okozták. Melyikőjükkel kezdjem? A gyengébbel vagy a csapattársammal? Vagy egyszerre mindkettőjüket juttassam a halálba? Vagy hagyjam nekik, hogy végignézzék, ahogyan meghal a másik? Hm… Ez tetszik! Csoportos halál.

– Sarah! – szólalok meg hirtelen.

~ Hm?

– Meg akarom bosszulni a halálomat – mondom. – Vissza kell jutnom az élők közé.

~ Ez nem így megy! Ha van hátrahagyott dolgod, akkor visszaküldenek, amúgy meg a leélt életed alapján döntik el, hogy mit érdemelsz. Azonban volt egy szellem, akinek megengedték a bosszút. Hatalmas árat fizetett érte, de őt nem érdekelte – magyarázza. – Most kitaszítottként él tovább, egy fekete szobában, ahova semmi és senki nem tud bejutni. Sőt olykor még az angyalok tüzet küldenek rá, hogy emlékeztessék arra, milyen fájdalmat éltek át azok az emberek, akiket megölt. Mindenkit az ő példájára büntetnek meg. Te is így járnál.

– Nem érdekel! Csak az, hogy holtan lássam Őket – jelentem ki határozottan.

~ Jace, ez őrültség! Nem akarhatod úgy végezni!

– Már mondtam, minden vágyam, hogy holtan lássam őket.

Először nem reagál rá semmit, mintha gondolkozna valamin, azonban néhány perc elteltével Sarah hirtelen megáll, ezzel engem is megtorpanásra kényszerítve.

~ Egy feltétellel elmondom a kiskaput, ami segítségével véghezviheted a bosszúd – néz mélyen a szemembe.

– Bármi is az, megteszem – felelem habozás nélkül, mire halványan mosolyra görbülnek ajkai.

~ Ígérd meg, Jace, hogy vigyázol rá! – kér Sarah, és átnyújt egy fényképet. Nem nézem meg rögtön, csak helyeslően bólintok. Nem tudom, hogy kire gondolt, de bárki is legyen az, megvédem, és vigyázok rá, ahogyan neki ígértem. – Nézd meg, hogy ki az!

Megfordítom a kezemben található képet, amire azonnal rápillantok, de amint meglátom, hogy kit ábrázol, és kiesik a fotó a kezemből.

– Miért pont ő? – kérdezem ridegen.

~ Mert ő az a lány, aki visszahozhatja a régi Jace-t, akit annyira szeretek.