Prologue

Sziasztok! Sajnálom, hogy nem a kijelölt időpontban hoztam, de elég zűrös volt a karácsony előtti időszak, de itt a prológus, ami remélhetőleg elakasztja a szavakat :) Jó olvasást, és komizni ér! ;)

Jace  Mclean

Vannak bűnök, amikért szenvedni kell. Vannak hibák, amiket meg kell bocsájtani. De ha egyik percről a másikra elveszíted Miatta azokat, akik a világot jelentik számodra, akkor már csak egy dolgot tehetsz. Megbosszulod. Elveszed Tőle, ami a legfontosabb neki, reménytelenné teszed az életét, megfosztod Őt a lehetőségtől, hogy szeretteivel legyen, és megakadályozod, hogy megvalósítsa az álmát. Csupán ennyi kell, és készen is van a bosszú, ahogy az igazi szenvedés is. Egyszóval pokollá teszed a mindennapjait, mert van egy nagyon fontos szabály, amit ilyen esetekben észben kell tartani: „nem szabad viszonzás nélkül hagyni mások tetteit”. És erre a legjobb módszer a bosszú, ugyanis nincsenek szabályok, nincs ki megállítson, főleg, ha halott vagy. Nekem is csak a következménnyel kellett számolnom, de ahhoz elég ügyesen kell intéztem a dolgot, hogy mindenki azt higgye, hogy az Ő halála baleset volt.

És honnan tudtam, hogy halálom után ezt kell tennem Vele? A válasz egyszerű. Éreztem, hogy ez a sorsom, s amint megpillantottam, tudtam, hogy csakis Ő a felelős halálomért, és nem volt más választásom, mint viszonozni a szívességet. Ó, Sophie azzal, hogy megjelentél a kórházban, aláírtad a halálos ítéleted, amit nekem kell végrehajtanom. Ne izgulj, a legnagyobb örömmel teszem meg, sőt már a búcsúleveledről is gondoskodtam...

Anya, apa!

Sajnálom, de nem tudtam tovább ezzel a bűntudattal élni, amit Jace halála óta érzek. Felelős voltam azért, mert aznap életét vesztette, de most már én is követem őt a halálba. Tudom, hogy nem ez a legjobb megoldás, azonban nem hiszem, hogy ezzel tovább tudnék élni. Sajnálom, hogy nem személyesen búcsúztam el tőletek, de így is nehéz volt meghoznom a döntést. Így lesz a legjobb mindenkinek. Szeretlek titeket! Tőletek jobb szülőket kívánni se kívánhattam volna.

Sophie