Chapter 1 - Message

Hi guys! Itt is vagyok az első résszel. Az igazat megvallva nem sok minden történik benne, és lehet, hogy nem a legjobb, de valahogy fel kell vezetnem, és a szereplőket is be kéne mutatnom. Sőt a felét se írtam még le annak, amit az első részben szerettem volna tudni, de így is nagyon hosszú lett, szóval ami kimaradt, az majd a folytatásban benne lesz. Cím ötletem se volt, szóval nézzétek el, amiért nem annyira jó. Jó olvasást! :) Komizni ér ;)
Ui: Boldog új évet! :)

~Üzenet~ 
Sophie Tate

Nyöszörögve húzom fejemre párnámat, miközben melegebb éghajlatra küldöm azt, aki ilyen korán zargat. Bár telefonom hangja kellemes melódiaként kúszik be fülembe, mégis inkább az édes álmot választanám, mint beszélgetést zargatómmal. Azonban a hívót ismerve elkerülhetetlennek néz ki, hogy későbbre halasszuk a csevegést, de mit sem törődve Demi Lovato egyre csak emelkedő hangjával, magamra húzom a takarót, átfordulok a másik oldalamra, és megpróbálom a lehetetlent. Az alvást.

Legnagyobb bánatomra a Heart by Heart öt perc után is kitartóan szól mobilomból. Az már biztos, hogy tántoríthatatlan zaklatóval van dolgom, aki csakis Bo lehet. Ő képes csak arra, hogy hajnalok hajnalán felhívjon. Meg Dylan, bár ő nem ilyen hajthatatlan, kivéve, ha élethalál kérdése.

Morogva kutatok mobilom után, amit hosszú vakon tapogatózás után az éjjeliszekrényemen találok meg. Bosszankodva veszem el onnan a készüléket, ami már fülsüketítően szól, de hagyom, hogy tovább zenéljen, hiszen kedvenc részemnél jár. Halkan dúdolni kezdem, s mikor észbe kapok, már elhallgat. Nevetve rázom meg fejemet felemelve a párnáról, majd egy ügyes ujjmozdulattal feloldom telefonomat, ami egy nem fogadott hívást és egy üzenetet jelez Dylan részéről.

Korábbi haragom elszáll, amint elolvasom sms-ét, és hatalmas mosolyra görbül ajkam.

Csak ő lehet ilyen bolond, hogy ilyen üzenetet küldjön nekem, de ha nem írna ehhez hasonlókat, akkor hiányozna.

Nem válaszolok rá, majd személyesen elmondom neki, hogy legközelebb öt órával később hívjon fel háromnegyed hét helyett. Háromnegyed hét? A francba! El fogok késni a suliból. Villámgyorsan pattanok ki meleg ágyamból, s már száguldok is szekrényemhez.

Kora ősz lévén egy méregzöld egybe ruhát választok derekán fekete övvel. Hozzá felveszem még testszínű harisnyámat, és cipőként egy fekete bokacsizmát. Hátamra felkapok egy fekete bőrdzsekit is, s már rohanok is a fürdőbe. Gyorsan megmosom arcomat, fogamat, majd megfésülöm hajamat, és szabadon hagyom.

Kinyitom a szekrényajtót, s kihalászok belőle egy szemceruzát, egy szempillaspirált és egy szájfényt, amiket smink gyanánt magamra pingálok. Cuppogva kenem szét halvány szájfényem ajkaimon, s mikor már mindenhol egyenlő vastagságú, megcsodálom az összhatást. Kék szemem csillog, amit a szemceruza szépen kihangsúlyoz. Fekete hajzuhatagom lágy hullámokban omlik vállamra, és a ruhaválasztás is tökéletesnek bizonyul. Elégedett vagyok az eredménnyel, ami nálam nagy szó. Bár anya mindig azt mondja, hogy szép vagyok, de minden szülőnek ez a véleménye saját gyerekéről. Kicsit elfogultak, ha arról van szó.

Már repülök is vissza szobámba, ahol táskám vár könyveimmel megpakolva. Fintorogva kapom fel, hiszen nem sok kedvem van a mai naphoz, nemhogy az év hátralévő részéhez. Iskolaundorban szenvedek, ahogy a diákok kilencvenkilenc százaléka is, de csak az az egy dolog vigasztal, hogy áprilisig kell kibírnom, és utána szabad vagyok. Bár az érettségi még várat magára, de tudom, hogy menni fog. Csak vegyenek fel oda, ahova menni akarok. Fő az optimizmus.

Beviharzok a konyhába, ahol egy árva lélek sincs, de már megszoktam az évek alatt, hiszen anyának változó a beosztása, s néha akkor is be kell mennie a kórházba, amikor csak később kezd. Olyan is elő szokott fordulni, hogy a szabadnapját is ott tölti, de nem tehet róla, mert ő orvos, és arra tette fel az életét, hogy életeket mentsen. Sőt azt szeretné, ha én is az lennék, de a szívem másfelé húz, és ez nem tetszik neki. Azonban apa teljes mértékben mellettem áll, és támogat is benne, hogy a filmek világában helyezkedjek el, mint forgatókönyvíró. Nagyon vonz a szakma hiszen megvan a maga varázsereje is. Talán az fogott meg leginkább benne, hogy az írótól függ az egész történet. Ő dönti el, hogy milyen lesz a cselekménye, a szereplők, ki kibe lesz szerelmes, vagy mi lesz a sztori fordulópontja és a vége... A nézőknek olyan történetet kreálhat, mint senki más, és az írásszeretete a forgatókönyvíróknak leírhatatlan. Jó vannak olyanok is, akiknek az csak munka, de aki szívből csinálja, az irigylésre méltó. Nemhiába nekik van a legnagyobb képzelőerejük a világon.

Az asztalhoz csoszogok, ahol tízóraim már vár rám egy üzenettel a tetején. Előbb elrakom a szendvicsemet és a teámat, majd kezembe veszem a papírt, amire anya a mondandóját firkantotta, és olvasni kezdem.

„Este együtt vacsorázunk George-dzsal és a fiával, hogy jobban megismerd őket, mert hamarosan több időt fogunk velük tölteni”

Egy újabb apajelölt. Mondhatom remek! Remélem az előző kettőtől jobb lesz, mert azok kőbunkók voltak kevés kedvességgel megspékelve. Anya akkor találkozhatott velük, mikor azoknak megfelelt, vagy éppen dughatnékjuk támadt. De szerencsére hamar kiléptek az életünkből, míg anya másfél éve össze nem jött George-dzsal, mint a papírról megtudtam a nevét. Sokáig titkolta előttem, hogy van valakije, mert félt, hogy őt is elkergetem, mint apa nőit, akik inkább a nővéreimnek lettek volna jók, mintsem mostohaanyáimnak. Sőt a legtöbb alig töltötte be a huszonötöt, még jó hogy elhessegettem őket apa közeléből, kivéve Annt, aki már lassan három éve a felesége. Tüneményes egy nő, és a mostohákról szőtt teóriákat is megdöntötte. Bár kicsit félt az első találkozásunktól a rémhírek miatt, amiket apa terjesztett rólam, de kellemes csalódott, mikor egy teljes napot együtt töltöttünk el, és azóta is olyan, mint a második anyám. Vele is ugyanúgy megoszthatok mindent, és néha még abban is benne van, hogy lógjak a suliból, hogy vele töltsem a napot. De ez csak ritkán fordul elő. Sajnos.

Sóhajtva rakom vissza az asztalra a cetlit, mit sem törődve azzal, hogy este jelenésem van George-ékkal, azon kezdek el gondolkozni, hogyan úszhatnám meg a találkát velük. Sajnos egyetlen használható ötletem sincs, de talán Dylan ad majd néhány tanácsot a vacsora elkerülésére, hiszen ő mindenre talál kifogást, csak törnie kell a fejét. Egyszer még a biosz dogát sem kellett megírnia hála leleményességének. Lehet, hogy ma megment életem legrosszabb vacsorájától George-ékkal.

Lelkesebben indulok el a bejárati ajtó felé, hogy kilépjek rajta, hogy találkozzam megmentőmmel, Dylannel. Amint kilépek az ajtón, amit már kulcsra zártam, megpillantom őt a kerítésnek dőlve. Keze farmerja zsebében pihen, barna haja tökéletesen belőve az égnek meredezik. Mint mindig most is lehengerlően néz ki. Térdénél lyukas fekete nadrág van rajta, ami egy-két helyen még szaggatott is. Egy egyszerű fehér pólót visel, amihez piros kockás ingét párosította, amit egészen könyökéig felgyűrt, s nyakában két nyaklánc is megfigyelhető. Az egyiket még tőlem kaptam, a másikat meg Olaszországban vette, mikor együtt eltöltöttünk ott egy hetet.

Amikor rám emeli tekintetét, elmosolyodik, majd ellöki magát a kerítéstől, és felém sétál. Előttem áll meg, s épp készülne köszönni, mikor Bonnie megjelenik, és tönkreteszi a pillanatot. Kicsit dühösen nézek rá, de őt nem érdekli haragos tekintetem, sőt még sürgeti kezd minket. Dylan engesztelésként gyorsan megpuszil, majd a fülembe suttogja, hogy „gyönyörű vagy”. Eltátogok neki egy „köszönöm”-öt, majd Bonnie-t követve Mi is elindulunk a suliba. Útközben Heather is csatlakozik hozzánk, így már teljes a négyesünk.

Heatherrel kiskorunk óta barátok vagyunk, bár akkor még nem volt ennyire vadóc. Mindenki lázadásként fogta fel, hogy egy kedves lányból, egy kissé mogorva punkrock csaj lett. Sőt a rózsaszín tinccsel szüleit akarta bosszantani, mikor először befestette, de azóta már hozzátartozik a kinézetéhez. Azonban akik jobban ismerik Heather, azok tudják, hogy nála nem lázadásnak tudható be a stílusváltás, hanem szülei válásának. Ő még nálam is rosszabbul viselte, de egymást támogatva kimásztunk a gödörből, de Heather egy ideig nem volt hajlandó beszélni a szüleivel, s ha nagyon akart valamit azt tényként egy papíron közölte velük. Mára már normálisan kommunikálnak egymással, és a szülei is megbarátkoztak az új külsejével, mint környezete is. Belsőleg szinte semmit sem változott, de csak én ismerem azt az oldalát, meg talán még Dylan. Sőt van egy titka, amire eddig csak nekem sikerült rájönnöm. Szerelmes, de nem is akárkibe. Ha bárkinek is elmondanám ki az illető, szerintem kinyírna, vagy a „félelmetes” kutyája, Démon elé vetne desszertként.

Heather élete a zene, sőt egy igazi punkrock banda gitárosa, sőt néha énekelni is szokott. Szüleivel nem közölte, de egyetem vagy fősuli helyett rocksztárnak áll. Akár a Fatal Calamity oldalán, akár egy másik együttessel kezdi el karrierjét. B terve nincs, vagyis mindent egy lapra tesz fel, ezért idén mindent meg fog tenni azért, hogy sikeresen debütálhasson. Persze az érettségire is készül, de a zenéé a főszerep. Szóval senki se lepődjön meg, ha Los Angeles utcáin szembe találkozik egy szőke hajú rózsaszín tincsű punkrock csajjal, akinek fülhallgatójából maxon szól a zene deszkázás közben, úgy, hogy a gitárja is a hátán van, mert akkor valószínűleg Heatherrel futott össze.

Bonnie-t kilencedikben volt szerencsém megismerni Heathernek köszönhetően, mivel punkrock barátnőm senkivel sem akart barátkozni első nap a gimiben. Bo úgy gondolta, hogy majd ő a barátnője lesz, ezért mindenhová követni kezdte, és értelmetlen dolgokról fecsegett neki. Ezt egy idő után Heather megunta, és visszaküldte Bonnie-t a Dr. Csontba családneve miatt, ami Bones. Innentől kezdve alakult ki közöttük a folytonos vitatkozás, amit mi Dylannel élvezünk, sőt néha Heather pop-cornnal is szolgál nekünk, hogy jobban élvezzük a műsort. Vicces beszólásokon kívül semmi komoly nem történt eddig, de ha valakik bántani merik Bonnie-t, akkor Heather képes a fejüket is lerúgni, ahogy ugyanezt megtenné bármelyik barátjáért is.

Bo divat őrült, de nem cicababa. Előbb értesül az új trendről, mint bárki más a környezetünkben. Sőt ha letört vagy a „nincs mit felvenni” szindróma gyötri elmegy vásárolni, amiből sose hagy ki minket sem, sőt még Dylannek is jelen kell, hogy Bonnie ki tudja kérni egy férfi véleményét is, de Dy tanulva a régebbi shopingolásainkból, mindenre rávágja, hogy „Fantasztikusan nézel ki, Bo. Nem is értem, hogy tudtál enélkül a ruha nélkül élni”. Persze titokban Heather és az én szórakoztatásomra viccesen előadja, hogy valójában mit gondol a felvett darabokról. De van egy dolog, amivel Bonnie két perc alatt az agyunkra tud menni, mégpedig az „Azt hiszem szerelmes vagyok” rögeszméjével. Mindennap meg kell hallgatnunk, hiszen nap nap után más srác lesz számára a „Nagy Ő”, aki nélkül a következő megjelenéséig nem tud élni. Néha olyan is előfordul, hogy egy nap alatt kétszer is „szerelmes” lesz. De hát ez Bo, aki első látásra mindenkibe beleszeret, egy kis divatmániával megspékelve. S ha valaki hasonló ruhát is mer venni, mint ami neki van, az legközelebb kétszer is meggondolja, hogy még egyszer felvegye-e a darabot, mert Bonnie nem ismer kegyelmet hasonló öltözködés esetén.

Dylan az új Jim Carrey, és ezt már az első osztályfőnökin megmutatta. Szinte egész órán csak az ő vicceit lehetett hallani, és a végén annyira röhögtünk, hogy egyeseknek kicsengő után ki kellett menniük a mosdóba. Sőt Dy még reklámszöveget is kreált, hiszen megihlette az a tömeges megmozdulás, ahogyan ő nevezte a folyamatos járkálást a mellékhelyiségbe. Következő órán elkészítette a reklámplakátját is a világ legjobb szövegével: „Szorulása van? Esetleg gondot okoz kimenni? Akkor ön a legjobb helyen jár! BigD vicceivel garantálja, hogy a következő szünetet a mosdón fogja tölteni. Nincs más dolga, mint megrohamozni a 110-es termet, ahol BigD rendelkezésére áll a tanítási órák minden percében, szünetekben nem”. Ezután nem csoda, hogy kiragasztotta a termünk ajtajára, és a poén kedvéért várta az érdeklődőket. Azonban minden jónak vége szakadt, amint osztályfőnökünk meglátta BigD művét. Abban a pillanatban kijelentette, hogy nem lesz jóban Dylannel, amire Ő csak annyit felelt, hogy „De még jóban vagyunk”.

Fizikatanárunk se mindig értékelte jobban Dylan vicceit, sőt külön megkérte, hogy az ő óráján nyugodtan egyen, mert addig csendben van, nem úgy, mint Mrs. Rabbits, a biológiatanár, akinek a mai napig kedvence. Néha meg is szokta kérdezni tőle, hogy nincs-e a tananyaghoz kapcsolódó vicce. Dylannek mindig van, sőt előszeretettel süti el a legújabb poénjait, amit Mrs. Rabbits kitörő lelkesedéssel fogad.

A legfontosabbat kihagytam, kedvenc bandája a One Direction. Nem, csak szereti ezzel hülyíteni a társaságát, főleg, ha lányok is vannak benne. Ettől eltekintve nem az a nagyon csajozós fajta, hiszen már megvan neki szíve kiszemeltje, de addig becserkészett néhány csajt, de legalább nem használta ki őket úgy, mint Jace... Hozzá hasonlóan Dylan is a focicsapat tagja, viszont ő nem vág fel, és nem használja ki az ezzel szerzett menőséget sem. Szinte ugyanolyan maradt, mint akit 2010. szeptember 1-jén megismertem, és akit immár négy éve padtársamnak tudhatok.

Csendben hallgatom barátaim, miközben nevetve beszélgetnek, de gondolataim annyira máshol járnak, hogy szinte hozzá se tudnék szólni ahhoz, amiről most csevegnek. George-dzsal és fiával való vacsora szöget ütött a fejemben az üzenet olvasása óta, s bár a megoldás még nincs meg, hogy hogyan ne jelenjek meg ott este, de máris a legrosszabbaktól tartok. Anya eddigi pasijai alapján ő sem lehet jobb, vagy talán mégis, hiszen van egy gyereke, aki remélhetőleg normális. Bele se merek abba gondolni, hogy mi lenne ha a fia a három rettegett egyike lenne: Byran, Demarcus, Jace. Azt hiszem, hogy a rémálmom abban a pillanatban valóra válna, ha valamelyikük megjelenne előttem, mint új testvérem. Fúj!

– Mi a baj? – állít meg Dylan. Aggódva kémlelni kezd, hiszen látja rajtam, hogy valami nagyon nem stimmel.

– Anya új pasijával és fiával vacsorázom – húzom el a szám. – Van valami ötleted, hogy ússzam meg? – pillantok felé segítségkérően. Csak legyen egy zseniális terve, aminek köszönhetően nem kell megjelennem és bájcsevegnem George-ékkal. Akármilyen hülyeség is lesz, biztos, hogy megcsinálom.

– Bocs, Sophie, de nem hiszem, hogy ezt ki kéne hagynod – néz rám megértően. Az egyetlen mentőövem is cserben hagyott. Most mihez kezdjek?

– De... – kezdek ellenkezni, azonban Dy belém folytja a szót.

– Kibírod, ha nem viszek virágot a sírodra. Milyet kérsz? – elnevetem magam kedves gesztusán, de ettől még nem oldódott meg a gondom.

– Kérlek! Kérlek! – vetem be ellene a kiskutya szemeimet, ami általában be szokott jönni ellene. Sőt még ajkaimat is lebiggyesztem a jobb hatás érdekében. Dylan erősnek mutatja magát, de látom rajta, hogy bármikor megtörhet, és akkor nyert ügyem lesz.

– Oké, segítek. Csak ne nézz így! – sóhajt. Nyertem! Ó, de még mennyire, hogy nyertem! Nem leszek ott! Nem leszek ott! Mekkora királyság már! – Egy órát eltöltesz velük, utána kimentelek onnan.

– Ez nem segítség! – háborodok fel. Több, mint a semmi, de akkor is! Nekem az kell, hogy ne kelljen velük töltenem az estét.

– Egy esélyt adhatnál neki – mosolyodik el szelíden.

– Jó, de ha egy óra múlva nem hívsz, kitekerem a nyakad – fenyegetem meg.

– Hihetetlen vagy – nevetve megrázza a fejét, majd ujjainkat összekulcsolva húzni kezd maga után, hogy utolérjük Bonnie-ékat, akik időközben sikeresen lehagytak minket.

Az út további részén szinte csak Bo hangját lehet hallani, amint a szombati buliról áradozik, s szinte minden második szava is az. Sőt most különösen be van zsongva, hiszen Jace Mclean is megtisztel minket jelenlétével. Ez nem igaz, de jól hangzott nem? A suli nagymenője lealacsonyodik a kevésbé menőkhöz. Ennek kéne benne lennie a Los Angeles-i Hírmondóban. Nagy szám lenne. A végén minden példány elkelne belőle. Na jó, az igazság az, hogy Jace bal keze, Bryan rendezi a bulit, amit a szupersztár sem hagyhat ki. Sajnos. Mennyi esélye lesz, hogy összefutunk vele? Rengeteg, mivel valami hihetetlen, és számomra érthetetlen módon Heather és Dylan is bírja, sőt punkrock barátnőm még egy bandában is zenével vele, szóval ha akarnám, akkor se tudnám elkerülni Mr. Focicsillagot. De ha levegőnek nézném, amit kicsit mérgező, akkor megfulladnék, vagyis marad a szokásos felállás közöttünk. Amíg nem szól hozzám, addig nem lesz gond, de utána hallgathatom, hogy milyen jó neki, vagy ami rosszabb az új áldozatának fog nézni, és meg akar majd fektetni. Bo is majdnem bedőlt neki, de épp jókor érkezett meg a felmentő sereg. Valaki – vagyis én – „véletlenül” meglökte, ami miatt a medencében kötött ki. Utána mégis segítő kezet nyújtottam neki, és viszonzásként belehúzott a vízbe, de ami aztán történt, azt egy életre sem fogom elfelejteni.

– Soph, akkor segítesz pomponedzés után ruhát választani? – néz rám csillogó szemekkel Bonnie.

– Semmi akadálya – vágom rá egyből.

– Sophie! – emeli fel hangját Dylan. Ártatlanul pislogok rá, mintha semmiről se tudnék, közben meg nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy este programom van George-dzsal. – Nem mondhatod le! – figyelmeztet.

– Mit is? – kapcsolódik be a beszélgetésbe Heather.

– A vacsorát anya palijával – mondom unottan. Bo kék szeme felragyog, és egyből rám veti magát, mint az oroszlán az áldozatára.

– El kell menned! Lehet, hogy egy huszonéves helyes pasi az, aki amint meglát téged, egyből beléd szeret, s mikor nekem is bemutatod, téged ott hagy összetört szívvel, és megkéri a kezem – hadarja el egy szuszra Bo. Hitetlenkedve nézek rá, miközben Dylan jobbomon majd' megfullad a nevetéstől. – Hé, fel a fejjel! Az esküvőmön még lehetsz koszorúslány.

Dy bal karját Bonnie vállára teszi, majd hangos nevetésben tör ki. Feje kezére bicsaklik, és egy értelmes szó sem hagyja el száját.

– Ez kész! – röhög Heather.

Zajos csapatunk hamar felkelti a gimi előtt lézengő diákok figyelmét, s mindenki felénk kapja a fejét, de van olyan is, aki a közelünkbe férkőzik, hogy megtudja mi olyan vicces.

Nem telik el sok idő, és a méhkirálynő, Cassandra Holt is megjelenik, mert ahol tömeget lát, ott neki is jelen kell lennie, hiszen nem maradhat le semmiről. Mit is érdemes tudni róla? A suli legmenőbb csaja. Ez nem elég ok a gyűlöletére, de ő tett azért, hogy mindenki megutálja. Folyton a gyengébbeket piszkálja, főleg a strébereket, kilencedikeseket, vagy aki köszönni mert neki. Az amerikai filmekhez hűen, ő a pomponcsapat vezére, s részben ezért is döglenek utána a pasik. Másrészt külsejének köszönheti. Hosszú szőke haj, fagyos kék szem, tonnányi vakolat, tökéletes alak, és nagy mell, amitől a srácok nyála folyik. Egyesek szerint csak tömi, mások azt állítják, hogy azt apja kifizette neki a mellnagyobbító műtétet. De rajta kívül senki se tudja, hogy mi az igazság.

Egyetlen érdeklődési köre a fiúk, azok közül is egy: Jace Mclean, a focicsapat kapitánya, aki nem mellesleg nagyon is helyes. Mindenki azt hinné, hogy ők a tökéletes álompár, de Jace-nek Cassandra, a vízi boszorka csak egy valamire kell. Szexre. Bár a hárpia szerint ez szerelem, azonban mindenki tisztán látja, hogy Jace-nek mindegy csak csaj legyen az illető, akit bugyiszaggató mosolyával az ágyába tud vinni.

– Mi olyan vicces? – vinnyog Cassandra. Tényleg hiányzott a társasága a nyáron, ahogy az elmúlt héten is. Se.

– Bo hozzá akar menni egy ismeretlen negyven akárhány éves faszihoz – nevetéssel küszködve ejti ki a szavakat Dylan, s miután sikeresen elmondta, újra kacagni kezd. Környezetünk is hangos röhögésben tör ki, azonban mindenki jókedve elszáll, amint megjelenik a három menő srác. A stréberek táskájukkal rohannak feléjük, hogy házijukat odaadják a beképzelt, lusta, önimádó focistáknak, akik mosolyogva veszik el tőlük a meg nem érdemelt füzeteket. Hármuk közül Jace a legrosszabb. Több a kérdés vele kapcsolatban, mint a válasz. Jól néz ki, és ezt nagyon jól tudja, sőt előszeretettel használja ki, főleg, mikor lyukra hajt. A bulikon ő a főszenzáció, s ha szóba áll veled, akkor csoda történt. Lányok százai sírnak után, ami Őt hidegen hagyja. Szerintem még szíve sincs.

Mindent megkap, amit csak akar, és neki annyi a dolga, hogy év végén bezsebelje a sportösztöndíjat, s már mehet is az egyetemre. Könnyű álom, ami az ölébe csöppent. De egyszer, mikor a részeg Jace-szel találkoztam, akkor megismertem egy másik oldalát is, amit eddig szinte senki se látott. Sőt engem is meglepett, hogy olyan volt. Akkor őszintének tűnt, viszont mikor kijózanodott, újra bunkóvá lett, mielőtt elmondhatta volna a titkát, ami ilyenné tette.

Demarcus, az egoisták koronázatlan királya. Ha nincs nála minimum öt tükör, akkor egy sincs. Kétpercenként megnézi magát, hogy fest, sőt néha még újra belövi séróját. Nőcsábász hírében áll, s ha minden igaz, több lány szívét törte össze, mint Jace, ami nagy szó. Ő is előszeretettel használja ki menőségét, és majdnem olyan nagy szenzációnak számít, mint a szupersztár. Jace legnagyobb bizalmasa, és ő az egyetlen ember, aki tényleg ismeri őt. Kiskoruktól barátok, sőt mindketten fociösztöndíjra hajtanak. Marcus kevésbé szívtelen, mint Jace, de képes olyanná válni, mint barátja. A világ legbunkóbb emberévé.

– Jace! – sikítva rohan Cassandra a fekete hajú sráchoz. Cipőének sarkai hangosan koppannak minden egyes lépése után a földön, míg meg nem érkezik Jace-hez. A fiú nyakába veti magát, és arra készül, hogy megcsókolja őt, de Jace elfordítja a fejét, így csak arcra puszi lesz belőle. Cassandra vinnyog, és rendes csókot követel, azonban Jace figyelmét teljesen más köti le. Minket figyel, azokkal a vadítóan kék szemekkel. Nem tudom, hogy mi ilyen érdekes rajtunk. Végig pásztázok barátaimon, de semmi szokatlant nem találok, míg szemem meg nem akad Dylannel összefont ujjainkon. Meglepetten Jace-re nézek, aki reakciómat látva féloldalasan elmosolyodik. Ó, szóval kezünket bámulta annyira.

– Sophie, gyere már! – szól Dylan, és mit sem törődve válaszommal, ujjait csuklóm köré fonja, és húzni kezd a termünk felé. Egy utolsó pillantást még vetek felé, de az ajtó záródása lehetetlenné teszi, hogy tovább figyeljem őt.